nem.

tegnap este megnéztem az Odyssee Theater előadásában a Rómeó és Júliát. Megszívtam. Az egyetlen pozitívum, hogy gyakorlatilag csak át kellett mennem a koliból az utca másik oldalára. Nem szabad elhinni mindenkinek, aki színháznak hívja magát. Számos hazai példával bizonyíthatnám (nem, inkább nem teszem), de ez tényleg... szóval a regionális (még csak nem is a döntő!) diákszínjátszó fesztiválok nem művészeti kategóriás diákjai is százszor jobbak voltak mindig ennél. Ne menjünk bele nagyon a részletekbe, legyen elég annyi, hogy klasszikusak szerettek volna lenni. Egyedül a dajka papucsa szegezte oda figyelmemet (nekem is kéne egy olyan..), amúgy meg már szinte a mondatokat számoltam vissza szegény Mercutio meg Tybalt haláláig. Már eltemettem magam, az előadással együtt, mikor az ominózus jelenet után némi hárfazene kíséretében folytatódott az előadás, de úgy tűnik, csak nem akarták, hogy a szünetben távozók lemaradjanak a hajnali jelenetről... (amúgy nem tudom, miért így van bennem, hisz a harmadik felvonás tényleg ezzel a jelenettel záródik, amivel itt is, bennem viszont egy erős záróképként van meg a két ember halála...) De lényeg a lényeg, végülis amilyen gyorsan csak lehetett, jöttem el a szünetben.