bármi

amekkora a statisztika alapján a látogatottság, naplónak is mehet igazából ez az ügy. facebookra mindenesetre felkerültek a tegnapi Lyneke-séta legjobb fotói. ma már itt Edina, örülnek, mint majom a farkának.

kicsit sokkal többször érzem azt, hogy felesleges vagyok, mint hogy hasznomat látnák, még ha nincs is így. (bár ki tudja.) kicsit sokkal többször örülnek annak, ha más legalább rövid időre jön, de akkor érte rajonganak. augusztusig nem leszek rajongva, az biztos.

ha háton fekve sírsz, sokkal kevesebb könny jön ki a szemedből, és az is maximum egy szomorú kínaivá tesz, ahogy folyik.

aki otthon fűt-fát ígért, ma sehol nincs. aki nem ígért, az sincs. 

vasárnap végre Jong&Vrij, majom voltam, hogy nem mentem már tegnapelőtt.

hullám

előbb adtam címet, mert tudtam, miről fog ez szólni, de közben eszembe jutott A hullám (Die Welle) c. elég jó német film, szóval azt meg nagyon ajánlom. Ez a szösszenet pedig arról szól, hogy épp a betegséghullám remélhetőleg utolsó felében járunk. Febr. 12-15-ig Evelyne volt a soros, 16-17-én Wivine, hétvégére elszaladtak a hullámok, és az időjárásban teljesedtek ki, úgy mint havas jeges esőcske és üzletfele, ide-oda fújok szelecske. Ma reggelre Rogier dőlt ki a sorból, de egy beteg nem beteg alapon estére az egész nap remek teljesítményt nyújtó Hardy is feladta a küzdelmet, és vacsorára már kiviláglott, hogy újra elő kell szedni a gyerkőcgyógyszereket. Hát így állunk. Én megérkezésem után egy hétre egy másfél hétig mandulagyulladással éltem, remélem, nem kapom be most ezt a két napig lázam van, aztán semmi bajom típusút is.
Kutya bajunk, de érjen véget a hullám, és ne kapja el Eri is! Imára fel!

ps: ma Linekével sétáltunk egyet, soksoksok képet csináltunk, maholnap tán facebookon.