2012. január 30., hétfő

egy év után

majdnem egy év telt el az utolsó bejegyzés óta, majdnem egy éve nem olvastam, mit írtam utoljára, aminek persze a fele sem valósult meg, s ami igen, az sem a legegyszerűbb úton, na persze. lényeg a lényeg: a jogsi még várat magára, de már ötször voltam forgalomban, a tanáromat bármikor és komolyan előszeretettel fogom ajánlani, három napja Houtenben vagyok, és itt is maradok júliusig. Záróvizsgázni sem sikerült tavaly, de idén hazaszaladok majd miatta.

na de akkor az itteni dolgokról: a törpök szerencsére igencsak ragaszkodnak Mamához és Papához, ami egy részről szuper, másrészről viszont kicsit tartok a holnaptól, mikor az iskolakapuig lesz csak velünk Mama, aztán 8 és fél óra nélküle kettesben, majd négyesben. a mai nap (szerintem szokatlanul) jól telt, ha minden hétfő ilyen tudna lenni, elég szuper lenne. csütörtökön megyek először a nyelviskolába, ma beszéltem telefonon a tanítónénivel, Anneke-vel. lehet, hogy áttesznek majd egy könnyebb csoportba, de most a module 5+6-be kerültem, levelezés és beszélgetés alapján. elég határmezsgyén mozgok, nem biztos, hogy lejjebb kéne adni, de estére már mindig hulla vagyok (remélem, idővel változik, s nem szeretnék 8kor már lefeküdni, mint a törpök.)

mára feladom már.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése