2010. október 3., vasárnap

calvary chapel in wien

Reggel elmentem a helyi Golgotába, épp itt voltak Vajtáról (Zsuzsinak és Zsófinak: a Balaton és a Duna között van, de még lejjebb, valahol Tolna felső harmadában, ha jól vettem ki.) heten, köztük egy magyar fiú, Matyi. Egy hétvégére jöttek, és ma mennek vissza:( Itt volt velük az a férfi is, aki most egy évig Vajtán van a feleségével, és már kétszer tartott alkalmat Budapesten is, amerikai. Három lány énekelt, s az egyikük zongorázott is, jövő héten fog így tehát csak kiderülni számomra, hogy ha nincsenek itt, milyen is itt egy ilyen. A pásztor, Ken, stílusra hasonlít Philhez, persze nincs annyi poénja, de igen kedves, meleg kézfogású ember. Nincsenek sokan a gyülekezetben, hetente egyszer, ilyenkor van istentisztelet, különben még csütörtökön egy imaóra és kész. A hangosítófiú (Botond, de itt Stefan.....) magyar, s egy házaspár (Károly és Marika) is járnak ide két kisgyermekükkel. Különleges alkalom volt a mai, mert ebéd következett a gyülekezetben (a vajtaiaknak köszönhetően), azonban erre már nem maradtam, helyette sétálni mentem a Mariahilferre, nem volt nyitva semmi, (hisz vasárnap van), mondjuk ezért is most mentem, majd ha jön ki valaki, vele normál időben is. Hideg van.

Ha nem kommenteltek, egy idő után abbahagyom az írást, nem írok a vakvilágba, ha nem tudom, olvassátok-e.

10 megjegyzés:

  1. azt próbáld meg. a blog nem egy beszélgetős műsor. pontosan tudod, hogy olvassuk. sillyyyy

    VálaszTörlés
  2. de ne 2 nap után hagyd abba,ha nem kommentelünk;)

    VálaszTörlés
  3. Terroristaképzésen vagy...?Csak írjál szépen,nyugodtan,megy az neked...

    VálaszTörlés
  4. Hat persze, hogy olvasunk teged, ABBA NE HAGYD!!!En ugye kulon engedellyel a hetveget kihagytam, de ma reggel az osszeset egyszerre .. es tok jo, hogy kepeket is teszel fel ...
    Egy kerdes a sok tobbi mellett: valahol megemlitesz egy Csontos tanarnot. Nem veletlenul Eriknak hivjak? Mert akkor lehet, hogy ismerem ...
    A pull over bejegyzeshez annyit, hogy mi tegnap este 9-kor (!!!) a kertben toetje-sztunk es hivtuk a Mamaekat telefonon. Megmertem es 19 fok volt a kulso homerseklet! Delutan meg lehet, hogy kicsit leegtem, olyan meleg volt. Egyszoval: hozzank megjott a Venasszonyok Nyara. Atkuldjem?

    VálaszTörlés
  5. na de vajon a Botondból h lesz Stefan??? :))))

    VálaszTörlés
  6. hihetetlen, hogy két testvér hogy tud ennyire különböző módon kommentálni..:)
    Csontos Nora tanarnorol van szo, tudtommal nem modositott nevet, bar barmi lehet..:) de nem hiszem.
    picit melegebb johet, es picit ne essen az eso. vagy legyen inkabb hideg es ho, de az meg egy masik evszak:)

    VálaszTörlés
  7. Éva Katalin, az élet nagy kérdései..:)

    VálaszTörlés
  8. most meg mi van. nézd mennyi hozzászólást kaptál... Anya kommentjétől kikészültem. nem tom abbahagyni a röhögést... kéééész

    VálaszTörlés