tegnapelőtt lekéstem egy repülőt, mert rossz vonatra szálltam. (ez nyilván azoknak érdekes, akik ismernek, és tudják, hogy úgy mondjam, nem vagyok egy lekésős típus. buszt se, semmit.) vettem másik jegyet (nyilván mire megy el az ember megtakarított pénze..), elindultam a következő repülőhöz, megint rossz vonatra szálltam, illetve nem szálltam le időben. egyszercsak sikerült eljutnom valahogy a reptérig, mire már azon is csodálkoztam, hogy időben vagyok, aztán kiderült, hogy mégsem, nem voltak már ott a becsekkolók, sebaj, irány az ellenőrzés, mellém áll egy szlovák pasi (akinek egyébként egy japán étterme van és olasz barátnője Amszterdamban), hogy Te is Budapest?, mert szerinte lekéssük. Hát, mondom, én ezt nem játszanám el ma még egyszer, néhány telefon az ellenőrzésnél, hogy várjanak meg, sűrű elnézéskérések és némi tolongás közepette átverekedjük magunkat a biztonsági ellenőrzésen, végülis eljutottunk haza, de hogy úgy mondjam, nem ez volt életem legmesésebb napja. tegnap volt a temetés, lent ragadunk aztán unokatesóméknál Csabán, van egy olyanfajta szeretetérzésem velük kapcsolatban, amit már rég tudnom kéne, és van egy olyan családmodell, amit nem szabadna elfelejteni. maximális tisztelet nekik és végtelen hála, hogy tényleg, akárhány év után is, de akármikor.
valahogy azt érzem, valódi húsvétod van <3 szeretlek!
VálaszTörlés